Bétahím minden tekintetben szeret hátradőlni.
Szeretne egy nyugdíjas állást, ahol előre még léphet, de hátra már soha, egy főnököt, akit lehet gyűlölni, de megmondja, mikor mit kell csinálni, és mindeközben passzív jövedelemről álmodik, holott ízig-vérig alkalmazott ként jár az agya.
A szórakozások közül is a passzív típusút szereti, főleg ha már sikerült bebiztosítani egy csajt.
Bétahím ennek ellenére azt hiszi, hogy végtelen, metafizikai inaktivitását palástolni tudja azzal, ha sokat sportol, talán mivel a fizikai mozgás az egyetlen, amit még ő is ért.
A Bétahím mindenkinél hajlamosabb gyúrni, boxolni, futni, de a legjobb az olyan sport, ahol megmondják, mit kell tenned – de mégis jól hangzik.
A Bétahímek között annyi az úgynevezett „harcművész” és „világbajnok”, hogy az embernek az az érzése támad, mintha minden héten lenne egy harcművész-világbajnokság, ahol terem egy újabb „világbajnok”, valamilyen-öves, izé-mester.
Ha a harcművész Bétahím szerencsés és tűrhetően izmos teste van, mintegy 12 másodperc könyörgéssel le lehet róla imádkozni a pólóját. Ettől eltekintve hihetetlen visszafogottsággal, szinte már szerényen tudja közölni, hogy ő miben nagymester, vagy valahogy megtalálja a módját, hogy ismeretségetek első 10 percében kiderüljön róla ugyanez.
